Ki emlékszik még a szülöi munkaközösségekre? Én a magam részéröl csak a szüleim elbeszéléseiböl ismerem. Ma lesz a napja, hogy rákérdezek náluk, hogy ök is ennyire megszenvedték-e mint mi. Mert amit mi a férjemmel ezen a hétvégén megéltünk az tuti szívás a köbön.

Hajdanán a szülök önként és dalolva mentek, mert ugye menni kellett. Bennünket pedig az aláírt szerzödés kötelez az együttmüködésre.

Az ovi ahol a kislányunk éppen ezekben a napokban kezd egy úgy nevezett Elterninitiative. Ez szabad fordításban kB annyi mint a szülöi munkaközösség. A´közvetlen nevelöi feladatokat szakképzett óvónök létják el, de minden más a szülökre hárul.

Na már most az óvoda évente kétszer rendez gyermek ruha és játék vásárt, használt cikkekböl. Németül Frühlingsbasar tavasszal és Herbstbasar összel. A cél az lenne, hogy a gyerekek által kinött, megunt, már nem használt cuccoktól megszabaduljanak, és közben az ovi is kaszáljon egy kis pénzt.

A szervezésben minden család köteles közremüködni, közvetlenül vagy megbizott által. Az a család akik mindössze egy gyermeket delegáltak az ovodába 2-szer 3 órás müszakra kötelezi el magát. A bátrabbak, akiknek 2 esetleg 3 gyermekük is ezen óvoda vendégszeretetét élvezi napközben, plusz 3 óra melóval adóznak.

A renitensek akik ellógják a közremüködést müszakonként 60 Euro büntetést kötelesek fiezetni. Nem mondom, hogy éhen halnánk, ha megvágnának bennünket 120 Eurora, de nagyon nem esne jól. Bár a mai müszak  után egyfolytában azon jár az agyam, vajon nem érné e meg jobban inkább megfizetni valakit aki helyettesit bennünket ebben a programban. Biztosan sokan vannak, akiknek jól jönne pár Euro zsebpénz.

Történt egyszer, hogy a szokásos netes célirányos keresés helyett arra vetemedtem, hogy belelapoztam a Volkshochschule katalogusába. És tátva maradt a szám. A katalogus van legalább 200 oldal és miniatür betükkel nyomtatták. Van itt kérem szépen minden ami szem szájnak ingere. Szó szerint. Hisz nem csupán nyelvtanfolyamokat szerveznek minden korosztálynak, (csaknem) minden nyelven, hátköznap és hétvégén, reggel, délben és este, kezdöknek, haladóknak és profiknak.... de nem ám.

Vannak fözötanfolyamok, barkácstanfolyamok, mindenféle szakmai képzések, edzések, tréningek, önszuggesztió, önmasszázs, társas masszázs, egészséges étkezés, festötanfolyam, kerámikus tanfolyam, de még akár a politikai, jogi, társadalmi ismeretek bövítésére is van lehetöség. Felsorolni is oldalak kellenének.

Aki bejelentkezik és lelkiismeretesen el is jár az órákra, az résztvételi igazolást kap a tanfolyam végén. Ha valaki kedvet és tehetséget érez magában az adott tevékenységet illetöen, akkor ezt az igazolást lobogtatva akár vállalkozó is lehet, és még pénzt is keres vele. Persze csak abban az esetben, ha az adott tevékenység törvény szerint nem vizsgához, hivatalos képzéshez vagy engedélyhez kötött. De itt van rögtön példának okáért a táplálkozási tanácsado - mint igencsak jol hangzó és manapság igencsak divatos Titulus. Persze Atkins óta a csapból is ez folyik de még mindig vannak olyan bátrak akik ebben próbálnak szerencsét. Hivatalos képzéshez, engedélyhez nem kötött a tevékenység. Az ember simán besétál a hivatalba, kB fél óra alatt vállalkozóvá avanzsál, és már csak annyi dolga van, hogy maga köré gyüjti azon embertársait akik hajlandóak fizetni az ötleteiért. Mivel Németország kizárólag papír-alapon müködik, záros határidön belül rá fognak kérdezni a kuncsaftok, hogy mégis honnan szerezte az ismereteit. Hösünk ekkor csak lazán meglobogtatja a VHS (Volkshochschule) igazolását és máris nyert ügye van. Vagy nem. Attól függöen kinek mit enged meg a pénztárcája, és mennyire magasak az elvárásai.

A masszírozás szintén egy tipikusan végzettséghez nem kötött tevékenység. Viszont a kedves vendég amint felül a masszázságyon az elsö kérdése a masszörhöz: hol tanulta a technikát.? Amíg az "ösi" masszöröknek még évekig kellett képzésekre járniuk (az én fönököm összesen 5 évet és rengeteg pénzt áldozott az életéböl a Hawaii és a Shiatsu masszázs technikák elsajátítására), addig alig pár évvel ezelött még minden utcasarkon hangzatos masszázs tanfolyamokat hirdettek - 2 hét idötartammal, 200-300 Euroért. Ayurveda, Hawaii, Reiki, lomi-lomi, hot Stone... csak hogy néhányat említsek. Minél különösebb a név hangzása annál több pénzt lehet elkérni érte. Persze kizárólag balekokra építeni egy vállalkozást nem túl szerencsés - valodi masszázsra sokaknak van szüksége, és közülük jelentös hányad áldoz is erre a gyógymódra. A többi himi-humira pedig idönként betéved egy-egy palimadár. Vagy mondjuk a hangzatos névvel el lehet adni december 24-én néhány ajándékutalványt az utolsó pillanatban karácsonyi ajándék után szaladgálóknak. De a fö kereseti forrást nem ez fogja adni. De ezt a vonalat itt nem pedzegetem tovább, kissé eltértem az eredeti témától.

Lényeg a lényeg , ha van papirod róla hogy te ezt és ezt, itt és itt tanultad, akkor az már fél siker.

A különbözö tanfolyamokon túl ott vannak az úgynevezett Info-estek. Ezek témája tényleg vég nélküli. A legutóbb csontkovácsot kerestem Münchenben. Nem egyszerü vállalkozás, itt nem teremnek csak úgy a sámánok-csontkovácsok mint otthon. De mégis találtam egy praxist, ahol foglalkoznak ilyesmivel. DE nem ám úgy mint otthon, hogy az ember lánya telefonon, tök ismeretlenül, 5 perc alatt egyeztet egy idöpontot, aztán a pénzéért kap egy 20-30 perces teljes testre kiterjedö kezelést. Itt info-esttel indul a program. Ezt havi rendszerességgel tartják, fix idöpontokban, kB 1,5-2 óra hosszú. A díja kB 60 Euro, amit együttmüködés esetén beszámitanak a kezelések díjába.

De van néhány konkret személyes sztorim is a témában. Talán valahol már említettem, hogy fix melo híján mindenféle alternatív megoldásokkal is próbálkoztam, mint pl MLM. Ez az én esetemben egy táplálékkiegészítöket és élelmiszeripari termékeket forgalmazó cég Volt. Szinte naponta tartottak mindenféle idöpontokban mindenféle helyszineken tájékoztató elöadásokat. Amiben fantáziát láttam az egy 12 hetes fogyókúrás programjuk Volt. Természetesen ez is info esttel Indult.

Egy másik konkret példa a szülés. Nem, nem a szülésfelkészítöre gondolok, de persze arra is bejelentkeztem és lelkiismeretesen eljártam. Hanem a kórház választásra. Ugyanis itt az egészségügy is piaci alapon müködik - a páciensek számát bizonyos szempontból nem csökkenteni igyekeznek, hanem inkább növelni. A kórházak szülészete például nyilt napokat tart. Akinek ideje engedi és elég fitt az végigjárhatja München város összes szülészetét. És az ott hallottak látottak alapján dönthet arról hogy hol kívánja világrahozni a prontyát. Na én egy ilyet voltam hajlandó bevállalni, azt is nagyon megbántam. Rettentö hosszú, és fárasztó program Volt, ugyanakkor info-értéke nagyjából nullla. Külön posztban majd irok róla részletesen.

Nemrégiben kérdeztem itt egy srácot, ö tartja -e a kapcsolatot a régi barátaival Magyarországon? Visszakérdezett, hogy kikkel - azokkal akik idöközben Anglia, Irország... stb felé vették az irányt, vagy azokkal akik otthon maradtak, és ha összefutnak ´véletlenül fél órás panaszáradat után, olyanokat kérdeznek hogy mennyit keresel? tudsz-e valami melót? de leginkább tudsz-e kölcsön adni?

Nekem hosszú évekig nem Volt ilyen rossz tapasztalatom. Gyakran jártam haza, és minden alkalommal felkerestem a barátaimat. Jókat beszélgettünk, nevetgéltünk. És folyamatosan írtam emailt is az életem új helyszinének eseményeiröl. Ez nagyjából azzal járt, hogy a szülövárosomban töltött napokon, minden egyes nap reggel 6-kor keltem és legalább éjfélig úton voltam. Attól függöen kivel mikor hol tudtam találkozni, és mellette napközben intéztem az ügyes bajos dolgaimat, vagy bevásároltam jóféle hazaiból.

Ez így ment néhány éven át. Aztán olyan családi események következtek amik miatt áttettem a hangsúylt a családra, velük töltöttem több idöt. A barátok meg szép sorban elkoptak. Van egy-kettö akikkel azóta sikerült újra felvenni a kapcsolatot, és ha éppen összejön egy találkozó akkor nagyon jót tudunk dumálni. De a találkozó nem mindig jön össze, emailekre meg már senkinek nincs ideje.

Vettem hát egy olcsó feltöltökártýas csomagot, amivel baromi olcson tudok Magyar mobilszámokat hivni, és igy tudunk néha csevegni kicsit. Néha kicsit nyomorultul érzem magam. Olyan mintha megvenném a beszélgetéseket. UGyanis 99%-ban én kezdeményezek.

Valahogy úgy tünik a barátság intézménye egyébként is elavult az elmúlt években. Én meg balga módon a múltban ragadtam, és valami oknál fogva próbálok kapaszkodni a hajdan Volt beszélgetös, kidumálós valamibe, ami ma már egyáltalán nem trendi.

Mióta megszületett a lányom azóta teljesen lekerültem mindenféle barát vagy ismerös listájáról. Néha elgondolkodom, hogy egyáltalán létezö személy vagyok-e még.

Az emailjeim  / üzeneteim válasz nélkül maradnak. De még a közösségi oldalas posztjaim, hozzászólásaim is. Mégis mi történt a világgal? Vagy velem?

Amig otthon éltem voltak barátaim, munkatársaim, Volt kihez szólni. Minden nap. És szeretet vett körül.  Most már senkim és semmim sincs.

Fáj. Nagyon fáj.

És nem értem.

Mielött kismama lettem Volt két csaj akikkel néha néha összefutottunk kicsit csevegni. Mikor megtudták hogy babát várok, ráadásul egy kislányt, el voltak ragadtatva. Alig várták hogy megszülessen - jönnek majd babázni, tök jó lesz- mondták. Nos, több mint 2 év telt el a szülés óta. Egyszer láttam öket azóta. Nem érnek rá - mondják´. Úgy érzem letudták a kötelezö látogatást szülés után, aztán részükröl ennyi.

Rámírt egy ismerös a szülövárosomból, hogy most épp Münchenben dolgozik. Hurrá, fussunk össze, a cim alapján nem is vagyunk messze egymástól. A válasza - majd meglátjuk. És azóta Sem jelentkezett. Csak tudnám hogy akkor minek ír rám???

Egy Volt osztálytársamnak én irtam mikor véletlenül felfedeztem hogy ö is itt él. Közel egyidösek a gyerekeink. De a másosik harmadik üzenet után már nem válaszolt többet. Felszivodott. En meg nem vagyok az a nyomulos fajta.

De ezt a "nem válaszolok" jelenséget még hosszan tudnám sorolni. Mintha az aki kiment külföldre egyben megszünt volna létezni.

A Volt munkatársakhoz is rendszeresen bejártam mindig nagy örömmel fogadtak. Legutobb melohelyen kivül talalkoztunk,  igyunk egy kávét felkiálltással. A gyors, "szia, hogy vagy, jol, es te, en is" kör utan már szedelözködtek és elköszöntek. Az egész nem tartott tovább 20 percnél. Tényleg csak ennyi jut ? Vagy nekem ennyi jár?

Egész egyszerüen felfoghatatlan ez az egész jelenség. Az otthoni kapcsolatok megszüntek, itt pedig nem lettek ujak. En pedig az örület határára sodródtam, mert sajnálatos módon ráadásul szeretet-függö személyiség vagyok. Ez a szeretetlenség pedig megöl. Kinyir. Felemészt.

Egy ismerösöm Angliába költözött. Ö az egyetlen aki valami hasonlóról számol be a saját életében. IGy van bennem némi remény, hogy nem vagyok egyedül aki értetlenül áll a jelenség elött. Neki azért kint lettek kapcsolatai, ha nem is olyan barátságok mint otthon, de néha néha azért van kihez szólni.

Csak sejtem, hogy másokat is súlyt ez. Mégpedig abból sejtem, hogy olyan nagyon régre visszanyúló barátokkal vált mostanában szorosabbá a kapcsolatom, akik szintén külföldön élnek. Ök még jelentkeznek, keresnek néha. A beszélgetéseinkböl, üzenteikböl azt érzem ki, hogy szép és jó ez a külföldre költözés, de igen nagy árat fizetünk érte, ami anyagiakkal nem mérhetö, nem pótolható. Es hiába telnek az évek, a helyzet nem változik, és nem javul. Söt inkább egyre rosszabb. Mert az otthoni kapcsolatok még inkább elkopnak, az itteniek pedig ha vannak is nem mélyülnek el.

Nap mint nap felteszem magamnak a kérdést, hogy akkor most merre tovább? Már egyre kevésbé hiszek abban, hogy ha hazaköltöznék sikerülne visszaállítani a kiindululó állapotot. Azt hiszem, hogy végérvényesen kívül rekedtem azon  a körön ami az otthoniakkal összekötött.

Egyébként nem csak a barátok nem érnek rá, de még a saját szüleim Sem. Szia, jól vagytok, jol, ok, szia, majd beszélünk -  kB ennyiröl szólnak a beszélgetéseink. Néha megjegyzem, hogy nem vagyok jol, aha, értem, hát jól van, akkor majd beszélünk - hangzik a válasz, és ennyi.

Mert hiszen aki külföldre költözött az igenis érezze jól magát. Ha beledöglik is.

Itt és most nem az egészségügyröl hanem kifejezetten az orvosokrol szeretnék pár gondolatot megosztani.

Meg van ez a Hofi poen?:

- Müvészkém maga túlsúlyos!

- Maga meg szép.

Anyukámál pár éve elég súlyos csípü ízületi kopást találtak, nem maradt más megoldás mint a csípöprotézis. Keresett hat egy sebészt akihez bejelentkezett mütétre a debreceni klinikán, Megbeszéltek pár dolgot, kitüzték a mütét idöpontját, és azzal az "utasítással" indulhatott haza az én anyám, hogy a mütétig (5 hónapon belül) fogyjon legalább 20 kilót. Ez Volt a második, egyben kedvezöbb szcenárió. Az elözö orvos ugyanis kerek perec elutasította a túlsúlyára hivatkozva. Nem, valóban nem egy nádszál kisasszony az anyám. De töle súlyosabb egyéniségek is átestek már egy ilyen müteten, mégpedig sikerrel.

JA, mindkét doki csak szuszogva kapott levegöt, és kB 20 Kilo háj párnázta a testüket. ´Könnyü mások felett itélkezni, az észt és utasításokat osztani. Na de tükörbe nézni...?

Hogy miért irom ezt itt le? Nos, erösen gondolkodom már napok óta, de nem tudok egyetlen egy dagadt orvosra Sem visszaemlékezni eddigi müncheni életemböl. Hozzáteszem, ha nem muszaj nem rohangálok orvoshoz, próbálok vigyázni az egészségemre.

Az hogy nem hájas egy doki, csak egy dolog. De hogy úgy néz ki mint egy fitnesz-edzö...! Vagy mint valami Modell egy divatmagazinbol. És ez nem vicc! Volt olyan eset, hogy nem mertem elhinni, hogy az éppen engem vizsgáló személy bizony maga az orvos. Napbarnitott bör, megnyerö mosoly, nyílt tekintet, aktuális divat szerinti színekben gondosan összeválogatott öltözék, és fittes-edzökhöz illö testalkat..... Köpeny??? Csak elvétve láttam köpenyes orvost, ha igen akkor jellemzöen a doktornök hordanak köpenyt.

Arról nem is beszélve, hogy az orvos maga veszi le a vért, ha szükséges. Nem küldözget ide-oda vérvételre.

Ezzel együtt persze idö itt sincs a páciensre. A doki lendületesen beviharzik. Hatarozottan erös kézfogással üdvözöl. (Na ez az amire egyáltalán nem vágyom - súlyos izületi gyulladással vannak tele a kezeim) Egyetlen pillantást vet a beteg kartonjára. Vagy annyit Sem. Talán egyet kérdez, vagy annyit Sem. Közli a véleményét egy fél mondatban. Intézkedik. Injekció / röntgen / vérvétel / recept. Mosolyog és már nyújtja is a kezét és tessékel kifelé. Öt perc es az ember már kívül is van az ajtón.

Érthetetlen hogy lehet mégis órákat eltölteni a váróban.

Én meg minden egyes idöpont elött napokon át fogalmazom a nagy-monológomat a betegségem kezdetéröl, eddigi lefolyásáról, az eddigi kezelésekröl, terápiákról..... 

Sokan félnek orvoshoz menni a hiányos nyelvtudásuk miatt. Az én tapasztalataim alapján, ehhez nem kell nyelvtudás. Az ember rámutat hol fáj. A mindent tudó / látó doki bólint és már kész is a diagnózis. A kedves beteg fáradhat a betegirányítóhoz ahol már jön is ki a nyomtatóból a recept, és viszlát.

Aztán mikor az ember a gyógyszertárban megkapja a kiváltott rovosságot, kiderül hogy ez nem arra van, ezt már próbálta és nem vált be, vagy valami okból pont azt a gyogyszert nem szedheti....

Már Magyarországon is az Volt az álláspontom, jobb ha az ember önmagát gyógyítja mert az rovosoktól nem sok jóra számithat. Ez a véleményem itt Sem változott. CSak megerösödött.

Hétföre virradó éjjel feltörték a pincénket. A feltételezett tettest pont sikerült megzavarnia az éppen melóból hazaérkezö férjemnek. Igy villámgyorsan és a legkevesebb feltünéssel a távozás mezejére lépett.

Rendöség a bejelentés után alig pár perccel meg is érkezett. Annak ellenére hogy szerencsére semmi sem tunt el, rendkivül komolyan vették az ügyet. Még egy rendörségi helikopter is körözött felettünk kb 1 oran kersztül.

Már két napja oviba járók vagyunk. Igen, így többes számban, És ez nem a szülö azonosulása a gyermekkel, hanem még most kezdtük a beszoktatást. A beszoktatásról egy külön posztban írok. Itt és most valami más a téma.

Van egy orosz származású óvónö a csoportban. Nagyon kedves velünk felnöttekkel is és persze a gyerekekkel is. Gyorsan szóba is elegyedtünk csak úgy mellékesen ovi.-Mentes témákban. Például a zenéröl. Már csak azért is, mert ö zene-szakos, az én férjem pedig konkrétan zenész. És milyen megható volt hallani töle, hogy jósok éve egy iskolai produkcióban Brahms Magyar Táncok darabjára adtak elö koreográfiat. Elmesélte azt is, hogy pár éve befizetett egy buszos budapesti városnézö túrára, és mennyire tetszett neki. Söt végigjárta a híres fürdöket is. És mennyei lángost is evett. Milyen kár, hogy azóta se jutott lángoshoz sehol.

Na én rögtön kaptam az alkalmon, hogy egy kis reklámot csináljak a müncheni Magyar boltnak, ahol többek között frissen készült lángos és kürtöskalács is kapható.

Aztán szerepet cseréltünk, és mi meséltünk neki ha nem is oroszországi de legalábbis az orosz nyelvvel kapcsolatos élményeinkröl. Én a magam 40 évével és a párom az 1966-os születési évével igencsak aktív részesei voltunk a nagy szovjet-magyar barátságnak. Legalábbis ami a nyelvórákat illeti. Én 5 évig emelt óraszámban tanultam az orosz nyelvet, a párom pedig ötödikes korától 8 éven át gyürte. Nagyon sok hasznos dolgot tanultunk. Egy pohár vizet ugyan nem tudnék kérni, de az iskolai jelentés mai napig álmunkól felébresztve is megy:

Táváris ucsítyel, ja dakladüvaju vam, nyikto nye átszuszvujet. - vagy valami ilyesmi.

Ezt a rendkívül fontos orosz tudással persze gyorsan el kellett dicsekednünk a frissen megismert orosz anyanyelvü óvónönek is.

Elöször kedvesen mosolygott, Aztán visszakérdezett, hogy hogy is mondta kedves apuka? Elismételtük. Ekkor már kezdett kerekedni a szeme. Újra elismételtette velünk. Mi pedig kedvesen mosolyogva mondtuk, hogy ez volt a szokás az iskolában, igy kellett minden orosz óra elején jelenteni. Persze, érti ö hogy mit mondunk, csak azt nem érti, hogy mégis miért volt erre szükség. Mert a nagy Szovjetúnióban ez bizony nem volt szokás. Sokkal lazább volt az iskola.

Egy egész világ omlott össze bennem.

Hát micsoda dolog már, hogy a nagy szovjet-magyar barátság keretében mi kis magyarok katonás rendben tanultunk Propaganda szövegeket a Szovjetúnióról. Méghozzá hosszú oldalakat kellett kívülröl megtanulnunk, és idöröl idöre számot adni tudásunkról a szigorú tekintetü Jelene Andrejevna színe elött ! A kedves szovjet pajtásoknál eközben vidám, önfeledt orosz órákkal teltek az iskolai napok. Hát hol itt az igazság? Mai napig büszke voltam rá, hogy én olyanokat mondani oroszul, hogy CCCP bálsájá bágátája sztrána. Na? Nem semmi igaz? Azt hittem, ha vizet vagy útbaigazítást nem is tudok kérni, egy ilyen mondatot bedobva még mindig nyerhetek egy kis szimpatíát magamnak.

Erre kiderül, hogy ezek az ismeretek a legkevésbé Sem kötnek össze bennünket a szovjet pajtásokkal. Söt!

Mint az korábbi posztokból már kiderülhetett - elég késön lettem anyává. Egészen pontosan 38 évesen. Volt rá éppen elég idöm, hogy ismerös szülök iskolai-óvodai beszámolóin szörnyülködjek, és hálát adjak a sorsnak, hogy nekem nem kell pl. szülöi értekezletekre járnom. Ez az idöszak véget ért, tegnap óta én is a szülöi-re járó anyukák csoportjába tartozom.

Este 19:30-ra volt meghirdetve, azzal a megjegyzéssel, hogy várhatóan 21 órára végzünk. Téma: beszoktatás. Kicsit gyanús volt, hogy valami müvészeti dologról is írtak a meghívóban, de erröl majd késöbb.

Az oviban öszi hangulatban dekorált asztalok vártak bennünket, palackozott vízzel, és különbözö üdítökkel megterítve, kis tányérkákban sós és édes harapnivalókkal kiegészitve. Hófehérke érezhette így magát, a törpék házába lépve, mint én ott és akkor - lévén, hogy a gyerekek kis asztalkái voltak megterítve, a kis székek körbeállítva. Egyszerre volt kicsit abszurd, vicces és meglepö ugyanakkor nagyon kedves és barátságos. Az  "Engem várnak itt és szívesen látnak" üzenetet kommunikálva. Lekuporodtunk a kis székekre, és a vezetö óvónö ismeretette az este programját. Biztos voltam benne, hogy nem egészen pontosan értem, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg ez vár ránk.

 Bizony aki leül a kicsi asztalokhoz a kicsi székekre azt úgy is kezelik, mint a kicsi gyerekeket akik napközben szoktak itt üldögélni.

Elöször is ismerkedési estet tartottunk. Ehhez mindannyiunkat a szomszéd csoportszobába invitáltak, ahol körbe kellett állnunk. Egy nyekegö labda indul útnak. Akihez a labda kerül az bemodja a saját és óvodás gyermekei nevét valamint hogy melyik csoportba járnak. Mindenki más pedig feszülten figyel, ugyanis a második kör visszafelé történik és ezúttal a számonkérésröl szól - ki mit jegyzett meg az elhangzottakbol. Nos, én csupán a gyermek nevét tudtam megjegyezni. Ezzel hoztam a nagy átlagot.

Mindenki kapott egy darab lapot amire felírhatta az óvodával és az óvónökkel, valamint a beszoktatással kapcsolatos észrevételeit. Majd párokba rendezödve beszélgettünk ezekröl. A fö rendezési elv szerint 1-1 régi és új szülö alkotott egy párt. Azaz egy olyan szülö akinek a gyermeke már rendszeres oviba járo, és egy kezdö szülö. Ez komoly kihivás elé állított bennünket, lévén, hogy alig voltunk újak. De azért sikeresen abszolvátluk ezt a feladatot is. Nekem egy apukával és egy fiatal anyukával Volt szerencsém elbeszélgetni. Mindketten kívülröl fújták a szlogent, miszerint itt minden óvonö csucsszuper, ez az ovi pedig olyan nagyszerü hely, hogy a gyerekek hétvégén és szünetben is die akarnak járni. Mivel ezt a mantrát már a nyílt napon és az ismerkedési délutánon (mert ilyen is Volt ám) is Volt már szerencsém többször is végighallgatni, kezdem azt hinni, hogy erre külön tréningeket tartanak a szülöknek.

Ügyesek voltunk, dicséretet is kaptunk, söt újra vissza ülhettünk a kis asztalkákhoz és újra vehettünk a kis tálkákból. Ezt követöen önkéntes alapon beszámolók következtek a páros beszélgetésekröl.

A beszámolókat követöen felmerült a kérdés, hogy ki kit pelenkázhat. Ugyanis van egy új nevelö az oviban, történetesen egy férfi. Akinek ellenérzése van azzal kapcsolatban hogy egy óvó-bácsi pelenkázza a gyermekét, az négy szemközt jelezheti és természetesen maximálisan figyelembe fogják venni.

Ekkor már erösen közelítettünk idöben a tervezett befejezéshez, 20:50-et mutatott az óra. Gondoltam lassan szedelözködünk és irány haza. De még nem értünk a feladataink végére. Mint azt az elején jeleztem, még várt ránk egy kis kreativ alkotói munka. Ehhez 4 fös csoportokat kellett alkotnunk. A csoportképzö ismérv a Bonbon. Egy kis bonbonos tálka vándorolt körbe, különbözö színü cukorkákkal melyekböl mindenki egyet vehetett. Az azonos színü cukorkákkal rendelkezök alkottak egy csoportot.

Ismét átköltöztünk a másik csoportszobába, ahol már elökészitették számunkra a terepet. Különbözö anyagok, festékek és ragasztó pisztolyok hevertek egy asztalon. Minden csoport kapott egy festövásznat is.

A téma: a fészek melege. Minden fantáziánkat és kreativitásunkat kiélhettük, hogy ebben a témában alkossunk valami 3 dimenziósat a vászonra. Nagy titkot aligha árulok el azzal, hogy minden vászonra egy fészek került. Nálunk kismadárral és tojásokkal. Egy másik csoportban pólyásokkal.. és igy tovább. Azt gondolom mi szülök igazán büszkék lehetünk magunkra. ígéretet kaptunk rá, hogy az alkotásainkat kiakasztják a csoportszobákban, hogy gyermekeink is megcsodálhassák. Hurrá.

Nos, íme az alkotásaink. Az elsö kép az én csoportom remekmüve.

 Ezek pedig a többieké

Show must go on  - avagy terrortámadások ide vagy oda, 2017 szeptember 16-án megnyitotta kapuit a 184. müncheni Oktoberfest. 

Az elmúlt években változtak ugyan kicsit a szabályok és a belépés, de a Panem et circenses (Kenyeret és cirkuszt a népnek) elve még mindig érvényesül. Végülis a világ legnagyobb majálisáról beszélünk, amire évröl évre kb 6 millió látogatót várnak a világ minden tájáról. 31 hektáron, 16 napon keresztül folyik a dínom dánom, és persze a sör. Összesen több mint 6 millió liter sört mérnek ki ezidö alatt. Az elsö napon az elsö hordót hagyományosan a polgármester veri csapra.

Majálist írtam, mert én mindig azt szoktam mondani az otthoni érdeklödöknek, hogy ez itt pont olyan mint a magyar majális csak sokkal nagyobb és drágább. A sör-virsli-vurstli hármasa viszont itt is meghatározó. Jókat lehet enni-inni, mulatni és sürgözni (körhintázni), és persze itt is elöfordulnak verekedések. Tavaly mondjuk azzal is tele voltak a helyi lapok - fényképpel illusztrálva - mikor félreérthetetlen pózban kaptak rajta egy párt az egyik sátor mellett. Ha jól emlékszem pénzbüntetéssel sújtották öket. 

Az Oktoberfest eredete egyébként az 1800-as évek elejére nyúlik vissza. Egészen pontosan 1810 oktober 17-re. Ekkor tartották Lajos herceg es Terézia hercegnö esküvöjét, és a bulira München város teljes lakosságát meghívták. A party annyira jól sikerült, hogy azóta is minden évben megrendezik a mulattságot. Háborúk miatt ugyan kimaradt néhány év. Sört 1880 óta mérnek, és azt is elég hamar felismerték, hogy jobb ezt a mulattságot szeptemberben tartani, hiszen nagyobb valószínüséggel nem kell megfagyni. 

Hagyományosan csak a München városában müködö sörgyárak mérhetnek sört a Wies-en. Egészen pontosan 6 müncheni sörgyár kepviseltetheti magát a Fest-en: Augustiner, Hacker Pschorr, Hofbräu, Löwenbräu, Paulaner és a Spaten. Ez a szabály annyira erös, hogy még az egykori uralkodó  Wittelsbach család saját sörgyára sem jelenhet meg. A Hofbräu - a királyi sörfözde az egyik legrégibb, több mint 400 éve müködö tradicionális müncheni sörgyár. Bizony nem kis dilemma elött állt a vezetöség az 1900-as évek végén, mikor kinötték az akkori sörgyár kereteit. München már akkor is elég zsúfolt volt ahhoz, hogy valahová még egy méretes sörgyárat be tudtak volna préselni. Viszont ha kivül kerül a város közigazgatási területén, akkor ugye elveszíti a sörmérés jogát az Oktoberfesten. Végül 1988-ban a város peremén, Riem városrészben épült meg és ma is ott áll a sörgyár. Pedig nyilvánvalóan nem csekély bevételük származik abból a két hétböl. Legendák keringenek arról, hogy különbözö poziciókban mennyit lehet kaszálni ha valaki bevállalja hogy látástól mikulásig dolgozik az Oktoberfest-en. A meló nem kevés, a fizettség állítólag nagyon is búsás, bekerülni viszont nagyon nem könnyü. Nem tudom, én még nem próbáltam.

 Az Oktoberfest idején speciális, magasabb alkoholtartalmú sör kerül forgalomba és a sörcsapokba. Nem muszáj csak emiatt kilátogatni a Fest-re, mert bármely italboltban bevásárolhatunk az Oktoberfestbier-böl és otthon magunk kedvére baráti körben vagy magányosan iszogathatunk. Kétségkívül olcsóbb megoldás, de a feeling messze nem ugyanaz. 

De erröl a helyiek tudnának igazán mesélni, milyen is volt még jó pár évvel ezelött. Amikor még jórészt a Münchenieké volt a pálya, és csaknem egész München Oktoberfest hangulatban és népviseletben töltötte ezt a két hetet. Ma már ez nem annyira jellemzö. Sajnos. Némi ízelítöt kaphatunk a hajdan volt majális hangulatából, mert az Oktoberfest egy aprócska szeglete még a régi hagyományokat képviseli - Oldie Wies´n néven. Ide pár euros belépöt kell fizetni, cserébe viszont alacsonyabbak az árak.

 A kavalkád egyébként ma már nem csupán a turisták nagy száma miatt olyan színes és változatos, hanem azért is, mert a statisztikák szerint a müncheni lakosságnak már (több mint ?) a fele elsö vagy második generaciós bevándorló. Köztük rengeteg olyan népcsoport akik bizony már ránézésre is igencsak elütnek a nagy átlag europai vérvonaltól. Valóban van abban valami morbid mikor pl. négerek parádéznak tökéletes bajor népviseletben. Föleg ha még meg is szólal "bájerisül". Magam részéröl én itt legfelejebb megmosolygom a dirndl-be öltözött kedves kínai lányokat vagy brazil nöket. Hiszen én magam is csak bevándorló vagyok. Viszont nagyon fura belegondolni milyen lenne ha Magyarországon látnám öket magyar népviseletben május elsején.

2016-ban jelentösen  visszaesett a látogatók száma - csak! 5,5 millió vendégröl szóltak a jelentések. És abban az évben történt elöször, hogy kerítéssel vették körül az Oktoberfest területét, hogy csak a kiépitett kapukon keresztül lehessen ki és bejutni. Ez lehetöséget nyújt bizonyos fokú ellenörzésre is. Kitiltották a hátizsákokat, nagyobb táskákat. Illetve számítani lehetett rá, ahogy most is, hogy szúrópróbaszerüen ellenöriznek. Mindez persze az egyre gyakoribb europai terrortámadások miatt. 

Az már régóta szabály, hogy gyerekkocsival vasárnapokon és ünnepnapokon egyáltalán nem lehet bemenni, hétköznap pedig max este 18 óráig. Kiskorúak maximum 20 óráig tartózkodhatnak a területen, de addig is csak felnött kisérövel. Szerintem jogos, nekem tetszik. Egyáltalán nem gyereknek való látvány mikor csili-vili népviseletbe öltözött hölgyek-urak padló részegre isszák magukat és adott esetben a mentö viszi el öket. Arról nem is beszélve, hogy a délutáni órákra már inkább hasonlít szardiniás dobozra a terület, akkora a tömeg.

Létezik egy sörkerti tradíció ami az Oktoberfest-re is érvényes - ennivalót vihet magával az ember, de innivalót ott kell vásárolnia. Namármost én hatizsák és egy fél liter víz nélkül a legritkább esetben indulok el itthonról, így én duplán gyanus egyénnek számítok. Nem is csoda, hogy 2010-ben mikor a szüleimet meghivtam hozzánk és életemben elöször betettem a lábam egy sörsátorba rögtön ki is szúrtak a biztonságiak. Kipakoltatták velem a hátizsákom és rögtön el is vették a vizem. Meglepö módon kifelé menet visszakaptam. 

Ha már a sörsátort megemlítettem, ez azért nagyon nem egy müanyag ponyvás tákolmány. Kisebb falu lakossaga simán helyet foglalhat benne. Igen masszív fagerendák adják a vázát, és a padló is stabil dobogó. Esöben nem kell a sárban dagonyázni a vendégeknek. Az csak egy téveszme hogy a padok alatt csatornák vannak, ami a jelentös sörfogyasztás miatt termelödö vizeletet lenne hivatott elvezetni, megkímélve ezzel a sörimádókat a wc-re látogatás nyügétöl.

Az Otkoberfest megítélése persze itt sem egységes. Sokan nehezményezik, hogy túl sok a turista, túl drága és túl modern. És különben is milyen dolog már évente egyszer két hétig népviseletben tetszelegni, aztán az év többi részében meg a szekrény mélyére számüzni a szép ruhákat. 

De olyan is van aki egész évben arra spórol és arra tartogatja az éves szabadságát, hogy szeptemberben a Wies-en dorbézolhasson. 

Magyarország és az ott élö Oktoberfest-rajongók kivételes helyzetben vannak, hiszen ma már naponta ötször indulnak vonatok Budapeströl Münchenbe. A rengeteg buszos vállalkozóról már nem is beszélve. Aki idöben vásárol jegyet az már 60 Euroból megúszhatja oda-vissza. Söt, olyanokkal is találkoztam akik a szállásfoglalással sem bajlódtak, egyik éjjel kiutaztak, az egész napot az Oktoberfesten töltötték, majd még aznap éjjel vissza is utaztak. 

A terrortámadásoktól való félelem is rendesen beszivárgott az emberek hétköznapjaiba. Itt van mindjárt egy kedves müncheni magyar ismerösünk, akihez 2 évvel ezelött költözött ki az új szerelme Budapeströl. Ezáltal a mi népesnek nem nevezhetö baráti körünk is egy fövel gyarapodott. Hurrá! A hölgy természetesen már elöre örült, hogy immár müncheni lakosként libbenhet be a Festre, mire a hösszerelemes a következöképpen reagált:

- Hülye vagy? Eszemben sincs odamenni, nem akarok én meghalni! Persze, ha te akarsz, menj csak nyugodtan. 

Ez aztán a romantika :-)

Az én párom ugyan itt él már 18 éve, és büszke rá, hogy ezidö alatt mindössze egyszer tette be a lábát az Oktoberfest területére. Akkor is jórészt szakmai indíttatásból, és csak kis mértékben az én unszolásomra - lévén hogy zenész társai léptek fel az egyik sátorban, és öket mentünk megnézni, meghallgatni. Másra nem is lett volna lehetöségünk, mert a sátor már 12-kor tömve volt, alig tudtunk bemenni. Van lehetöség elözetes asztalfoglalásra, mondanom sem kell,elég borsos áron. Idén kijelentette, hogy ha fizetnének érte se menne ki. Pedig én már a kislányunknak is beszereztem egy kis bajor ruhácskát. 

Hogy mennyire hozzátartozi münchenhez az Oktoberfest abból is látszik, hogy az általunk választott óvodából a nagycsoportosokkal minden évben kilátogatnak. Természetesen kora délelött még mielött a tömeg megrohanná.

És ami engem illet? 

Rómában élj úgy mint a rómaiak - tartja a mondás. Nos, mi ugye Münchenben élünk. Engem könnyen le lehet kenyerezni egy adag forró szilvalekvárral töltött gözgombóccal, vaniliasodóval és darált mákkal. Ha nem lenne akkora a tömeg azt mondanám olyan mint egy óriási szabadtéri játszóház, ahol a felnöttek is felülhetnek is kipróbálhatnak minden játékot. A szülövárosomban még nem tapasztaltam, hogy felnöttek önfeledten szórakoztak volna a körhintán ülve, vagy egy óriáscsúszdán. Itt viszont ez teljesen normális,és én nagyon élvezem. Szerintem gyönyörüek a lányok, asszonyok a szebbnél szebb ruhákban, a csodás frizurákkal amiket külön erre az idöszakra kreálnak. Ilyenkor a legtöbb munkahelyen is megengedett népviseletben megjelenni, még néhány bankban is. Szerintem nagy kár, hogy a magyar népviselet már teljesen kikopott a használatból, és legfeljebb a néptáncgálákon csodálhatjuk meg. Sajnálom, hogy München is ebbe az irányba tendál.

Tavaly az akkor 1 éves kislányunkkal nem vállaltuk be az Oktoberfestet. Csak a közeli sörkertig merészkedtünk. Ahhoz viszont ragaszkodtam, hogy ha újra rám jön a dirndl-m, akkor azt veszem fel, Egyes egyedül voltam a népviseletemmel a sörkertben. 8-10 éve ez még teljesen másként volt.

Nem hiányoznak a részegek, a randalírozók és a tömeg a metron. Nem hiányzik a 10 Euros sör és a sok drága bóvli sem. Söt a terrorveszély sem, akár valós akár csak belénk táplált. De az Oktoberfest alapvetöen jó alkalom lenne a kikapcsolódásra. 

Sose gondolkodtam rajta mit is takar a bolhacirkusz, talán ugyanúgy nincs semmi köze a bolhákhoz mint a bolhapiacnak - gondolhattam volna. Pedig van. A bolhacirkusz az ami - bolhacirkusz - apró drótokkal fogva tartott bolhák a föszereplöi, pici szerkezeteket hoznak mozgásba az "idomár" unszolására. Bármennyire is a "nem szeretem" kategóriába tartoznak nálam a bolhák, csaknem megsajnáltam öket - a cirkuszban bizony ök is a cirkuszi allatok sorsában osztoznak, nincs kivétel.

Mellesleg van egy teljesen saját ráadásul magyar Oktoberfest sztorink. Annak idején a lagzinkon mi  sem modern sem régimódi esküvöi játékokat nem engedélyeztünk. Inkább egyedi ötleteket vetettünk be. Mivel az esküvö napja pontosan az Oktoberfest megnyitójára esett rendeztünk egy mini-oktoberfest-et. Az akkor 6 éves unokaöcsém posztókalappal a fején csapolta a sört a vendégeknek egy mini hordóból. Nagyon jól sikerült!

Egy szó mint száz - részemröl évente egyszer egy napra szívesen álcázom magam bajor menyecskének, és kacagva siklok le az órás csúszdán mintha még mindig gyerek lennék.

A minap valami olyan dolog jutott eszembe, ami ritkan kerül szóba europai hataratkeles kapcsan. Nem is biztos, hogy kifejezetten az orszagvaltashoz kötödik.

Azon kaptam magam, hogy elvesztettem önmagam nöként. Nönek lenni szerintem nagyon összetett dolog. (Biztosan a pasikkal is igy van, de arrol erthetö okokbol nincs sajat elmenyem).

Szoval itt vagyok en mint 40 eves ember, es nö, Nemetorszagban. Azon belül Münchenben. Es valami hianyzik. Hosszu eveken at nem is tudtam rola hogy valami hianyzik, csak Volt egyfajta diszkonforterzetem. Aztan az is evekbe telt mire rajöttem hogy mi hianyzik. (mármint a turorudin, a baratokon, az ismerös helyeken... stb tulmenöen)

Hianyzik a nöiseg megélésének az a módja ahogy azt otthon, Magyarorszagon megszoktam, megéltem, megismertem, és megszerettem. Ebbe elég sok minden beletartozik. Leginkabb aprosagok.

Például, hogy elöre engedjenek. Esetleg kinyissák / megtartsák az ajtót. Vagy a segítség ha valami nehezet kell megemelni.

Ezek itt nem jellemzöek. Nagyon nem.

De ami sokkal markánsabban hiányzik, az a férfiak figyelme.  Nem, nem vagyok egy bombázó, és már nem is Leszek. Mégis elöfordult, hogy megnéztek, utánam fordultak az utcan. És a férfi kollégáim ´figyelmét Sem kerülte el egy jó hajvágás, egy merészebb smink, egy nöiesebb ruhaválasztás. Magyarországon. De itt mindezt nélkülözni vagyok kénytelen. És ezáltal csorbát szenved a személyiségem  egy része. Mert egyenjogúság ide vagy oda, nök és férfiak bizony különbözöek vagyunk. És nem árt ha néha ezen a téren is visszajelzéseket adunk egymásnak.

Németország még nem a csúcs (vagy a mélypont) ebböl a szempontból. Ahogy látom - hallom, leginkabb persze csak az interneten, vannak orszagok ahol nagyon komolyan veszik az egyenjogúságot. Ennek ugye egyik vetülete, amikor a férfiak is jelentös idöt, energiát tesznek bele a házimunkába, a gyereknevelésbe, esetleg ök mennek gyes-re... es hasonlók.

Egy másik vetülete mikor már a nevekben sincs különbség. Mikor ugyanaz a keresztnév fiunak es lanynak egyarant anyakönyvezhetö.

Az öltözködésröl már nem is beszélve.

Épp ezekben a napokban zajlik a Truderingi Frühlingsfest - a varosreszünkben rendezett tavaszi fesztival. Amellett hogy jo kikapcsolodasi lehetöseg, szemet gyönyörködtetö latvany is a sok szines nepviselet amiben a lanyok asszonyok ilyenkor "felvonulnak". A férfiak szintén népviseletbe öltöznek csak az kevésbé színes.

Es ez a szines forgatag nekem azért is nagyon tetszik, mert ilyenkor nagyon egyértelmüek a nemek - a nök dirndl-ben egyértelmüen es félreérthetetlenül nönek néznek ki, a férfiak pedig a börnadrágjukkal es hagyományos ingjeikkel szinten kétséget kizáróan férfinak néznek ki. Ráadásul ugy is viselkednek. Es nekem ez tetszik.

Visszatérve a nöi lét müncheni hianyosságaira - hianyzik a nönap. Ugye március 8 nemzetközi nönap. En legalábbis igy tanultam. Tény és való, hogy a Magyarországon töltött utolsó években is jelentösen alábbhagyott a nönap körüli felhajtás. Itt viszont nincs is semmiféle felhajtás. Az elmúlt 8 év alatt nönap alkalmából - a férjemet leszámítva - két alkalommal kaptam apro figyelmességet. Mindkét esetben egy nötöl. Nem, semmi hatso szándék, semmi leszbikusság nem bújt meg a gesztusban, csupán figyelmesség. Azt gondolom, ha a nök kezdik egymást megajándékozni apró figyelmességgel például nönapon, akkor ott nagyon is hianyzik valami.

De a nök egymás közötti figyelmességét nem csupán nönapon vettem észre. Hanem például a közlekedésben. Es ha tovább akarom szükíteni a kört, akkor nem is általánosságban a nök között, inkabb az édesanyák között figyeltem meg egyfajta összetartást. Amikor anyuka a gyerekkel, gyerekkocsival es a bevásárolt holmikkal felpakolva küzd a jardán, a mozgólépcsönél, a buszra felszállásnál... és egy másik nö / anya siet a segítségére.

Lehetséges, hogy ez az egész inkabb nagyvárosi jelenség. Az embertömegek elhömpölyögnek egymás mellett a nagyváros forgatagában, és már Sem idö Sem figyelem nem jut a mellettünk hömpölygök küzdelmeire.

Szeretnék még egy emléket megemlíteni. Bár ez inkább már a nemi identitás témakörébe tartozik.

Sok évvel ezelött az ajándékboltban Volt egy kollégánk. Egy fiatal. De az nem derült ki számunkra, hogy fiatal fiú, avagy fiatal lány. Ránézésre bármi lehetett. Távol-keleti származása miatt számunkra a neve sem árult el erre vonatkozóan semmit. Igaz, a nevét egyébként Sem tudtam az agyamba vésni. A jelenséget viszont valahogy kezelni kellett. Nekem az okozta a nehézséget, hogyan hivatkozzak rá. Lévén, a németben külön szó van egyes szám 3. személyben (ö) a fiúra és a lányra. Mivel a nevét nem tudtam megjegyezni, igy megszólítani Sem Volt egyszerü. Szegény teremtés önhibáján kívül eléggé perifériára szorult, annak ellenére, hogy a kollégákhoz kedves Volt, a munkáját pedig becsülettel elvégezte. Pár nap után a reggeli megbeszélés alkalmával a fönökasszony is felhozta ezt a témát. Azt kérte, semmiképp Se bántsuk vagy kritizáljuk "öt, akiröl egyelöre nem tudni, hogy fiú-e vagy lány. Hozzátéve, lehet, hogy még ö maga Sem tudja melyik nemhez is tartozik, vagy akar tartozni. Amennyire tudom semmilyen atrocitás, vagy negatív megnyilvánulás nem érte öt. De érezhetö Volt részünkröl, hogy nem nagyon tudunk mit kezdeni a helyzettel.

Az elmúlt évszázadok során sokat változott a férfiak és nök szerepe, megítélese a világ minden táján. De az nem változott, hogy mi emberek, és a legtöbb állatfaj ezen a bolygón, kétnemüek vagyunk - férfiak és nök. Nekem jó érzés (lenne) megélni / kiélni a nöi mivoltom.