A Bladnight egy szuper görkoris rendezvény több nagyvárosban Németországban. 

Én pár nappal ezelött életemben elöször vettem részt rajta, és csak azt az egyet bánom, hogy nem tettem sokkal hamarabb. 

Kb 14 km-t gurultam a város kivilágított, kizárólag miattunk görkorisok miatt lezárt utcáin. Jól el is fáradtam, de remekül éreztem magam.

Azt hittem nöként, söt, 45 évesen kilógok majd a sorból, de egyáltalán nem így történt. Kifejezetten sokan voltak csajok idösebbek es fiatalabbak egyaránt. 

Kora délután még elrohantam a város másik végére egy térd-könyök-csuklóvédö szettért. Hiszen fö a biztonság. 

Este pedig gondosan összeraktam a csomagom egy nagyobb hátizsákba:

- görkori
- csuklóvédö
- 1 palack víz
- egy energiaszelet
- pénztárca, zsepi és természetesen telefon, hogy amennyire tudom fényképekkel dokumentáljam az eseményt.

Térdig érö farmert húztam, térdzoknival rá pedig a térvédöt - ha elesek ne legyen sok szabad börfelület ami megsérülhet.

Felülre egy rövid és egy hossu ujjú technikai póló került, plusz a derekamra kötöttem még egy vékony softshell kabátot. Este kifejezetten kellemes volt az idö egy kicsit talán túl is voltam öltözve, de úgy voltam vele, ha nem muszáj nem szeretnék megizzadva megfázni. 

A fejemre pedig egy tüzpiros fehér szívecskékkel díszített gyerek-biciklis-sisak került. Úgy nézek ki benne mint egy nagyra nött gomba. A sisak a lányomé volt, de mivel szokatlanul kis fejem van, méretben pont jó rám, és így spórolásból nem vettem magamnak másikat. Kicsit kilógtam a résztvevök közül ebben a szerelésben, de nem nagyon érdekel. 

Mivel ez volt nekem az elsö, így biztos ami biztos alapon jó korán érkeztem. Már kicsivel 20 óra után ott álltam a téren a közlekedési muzeum bejárata elött. Még a metron kiszurtam egy fiatal csajt egy pár görkorival a kezében. Hozzá csatlakoztam be mikor kiszálltunk, mert fogalmam sem volt hirtelen hogy merre induljak. 

Jó fél órát csak üldögéltem, figyeltem hogy kik is jöttek el erre a rendezvényre. Röviden azt mondanám : mindenki. Volt idös és fiatal, vagány és visszafogott, egyszerü és kirívó, trükkös és óvatos, fiú, lány, anya, apa... szóval vegyesen mindenki. 

A nagy mélázásból egy sárga mellényes csaj zökkentett ki. Sorra járta végig a résztvevöket hogy rendezöket toborozzon. Azt mondta még kb 30 rendezö hiányzik ahhoz hogy egyáltalán megrendezésre kerüljön a közös gurulás. A feltétel csupán a betöltött 16 év, és alap görkoris tudás. 

Szerencsére összejött a csapat és pont 21 órakor el tudtunk indulni. Körülbelül  táv felére lett némi elképzelésem arról mit is jelent itt szervezönek lenni, és nem bántam hogy nem jelentkeztem. Nem a feladatok és a felelösség miatt, sokkal inkább a fizikai igénybevétel miatt. A szervezök ugyanis elsösorban az útvonalat biztosítják. Nem egyszerre a teljes szakaszon, hanem dinamikusan együtt mozogva a tömeggel, egy lépéssel elöttük járva. ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a szervezö elöre megy, megáll valahol terelni, felügyelni, megvárja míg elhalad elötte a tömeg egy része, aztán tempora kapcsol, és "szervezö balról" felkiálltással megindul a tömeg mellett elöre. Keres egy poziciót ahol hasznossá teszi magát, felügyel, terel, keresztezödést zár le, ismét vár egy kicsit hogy haladjon a görkoris társaság, majd megindul temposan elöre balról. Szóval nem sétagalopp ám ez a pozicio. 

Azért öltöztem meg mindenféle védöfelszerelésbe mert tartottam attól, hogy a rutinosabb, trükkösebb fiatalok majd a tömegben fognak cikázni, én meg jól felbukok bennük. Félelmem alaptalan volt. Amennyit én láttam, abból az látszott, hogy mindenki nagyon kulturáltan, egymásra ügyelve viselkedett. Nem volt tolakodás, nem volt száguldozás. Ami az autóknál a vészvillogó, az ezen a rendezvényen a feltartott kéz. Ha valahol leszükült az út és a lelassult görkorisok összetorlódtak, azonnal mindkét kezüket a magasba emelve jelezték az utánuk jövöknek, hogy lassítsanak. A lejtökön sem láttam senkit aki veszélyesen gyors sebességet engedett volna meg magának - mindenki fékezett, lassított. 

A görkorisok között / mellett jelen volt a vörös kereszt több mentöautóval, görkorin guruló mentösökkel, valamint biciklis rendörök kísérték a csapatot. EGy helyen kint voltak a tüzoltók is és fütyülve, tapsolva köszöntöttek bennünket. 

Többeknél szólt a zene, es sokan voltak világítós kerekü korival. 

Egy szónak is száz a vége - páratlan élmény volt, és remélem nem az utolsó.