Kinder treffen Profis – avagy Vivaldi találkozása a 3 évesekkel és szüleikkel - (2009-ben született írás)

Előrebocsátom – zenei analfabéta vagyok, továbbá nincs gyerekem.

Ettől függetlenül viszont örömmel hallgatok mindenféle zenét, és ha tehetem még egy-egy koncertre is szívesen elmegyek. Így esett, hogy ott lehettem a St Augustinus templomban megrendezett Vivaldi – Négy évszak koncerten. A műsor színvonalasnak ígérkezett – a zenészek a Müncheni Filharmonikusok közül kerültek ki. Számomra csupán részletkérdést jelentett, hogy a zeneművet a St Augustinus óvoda tagjainak műsora fogja kísérni. Pedig nagyon is figyelembe kellett volna vennem ezt az egyáltalán el nem hanyagolható momentumot.

Délután 2 óra előtt pár perccel a templomot megszállták a szülők, nagyszülők, a óvodásnál kisebb karon ülő, és az óvodásnál nagyobb szaladgáló gyermekek. Ünnepi hangulatnak nyoma sem volt – bár valahol mintegy háttérzajként hallható volt, hogy hangolnak a zenészek. Hogy-hogy nem a farmeres-pólós tömeg nagyjából elcsitult, mindenki helyet foglalt a padsorokon. A rend azonban nem tartott tovább pár pillanatnál. A templom hátsó terméből kézen fogva vonultak elő a műsorhoz beöltözött manók. Amint a templom csarnokba léptek a jelenlévők kiléptek egyszerű emberi mivoltukból, és ősi ösztönöktől vezérelt Szülőkké váltak. Kattogtak a fényképezőgépek minden irányból, villogtak a kamerák, bamba vigyorok, gügyögések és elragadtatott sóhajtások kavalkádjává vált a hely egyetlen pillanat alatt. „Petike! Nézzél ide szépen anyucira! Jaj egyem meg, de kis édes tündérbogár!”

Röpke negyedóra alatt úgy-ahogy kiörömködték magukat és visszarendeződtek a padsorokba. A műsorvezető hölgy legbájosabb „óvó néni hangján” felkérte a jelenlévőket, hogy a műsor teljes ideje alatt maradjanak a helyükön, lehetőleg csendben nézzék és hallgassák végig az előadást. Egyúttal felkérte az első 3 padsorban ülőket, hogy legyenek kedvesek hátrébb helyet foglalni, mert az első 3 padsorra szükségük lesz a szereplőknek. Mondanom sem kell, hogy az érintettek közül senki nem reagált. Arcukon átszellemült mosollyal tovább ültek a helyükön és gyönyörködtek csemetéikben. A kérést még háromszor megismételték, közben a szélen ülőket kissé noszogatva. Miután helyre állt a rend, a tiszteletes szeretettel köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót az iménti óvó-néni-hangú hölgynek. Lassú, mesemondó stílusban kezdte felvezetni a műsort. Mesélt a zeneszerzőről, a zeneműről és a szereplőkről. Néhány mondatban összefoglalta tulajdonképpen mit is fogunk látni és hallani, kvázi fültanúi lehettünk Vivaldi, a Négy évszakhoz írt szonettjeinek zanzásított változatban.

A TAVASZ (La primavera)

Itt a tavasz már, ünnepre kelve
kedves szellőcskék puhán lengedeznek,
fecskék köszöntik vígan énekelve,
források ifjan, gyorsan csergedeznek.

Fekete felhők meg-megrengedeznek,
kék égre zordul rá-rátérdepelve,
villám hasít - és meg-megrepedeznek,
a fecskéknek megjő friss zenére kedve.

Míg elmeséli százszor, merre, hol jár,
szellő a rétnek, fújdogál a fákra,
jobbján ebével szendereg a bojtár,

majd sípjába fúj, s édes muzsikákra
nimfákkal táncol - s rájuk borul ott már
tündöklő Tavasz szerelmetes sátra.

Felcsendültek az első szólamok, és egy apró emberke napocska szimbólummal a fején, méltóságteljesen végigsétált a padsorok között, egészen a pulpitusig. Felkelt a nap. Itt a tavasz, ébred a természet. A napsugarak varázsütéseire sorra nyíltak a virágok, a legkülönbözőbb színekben pompázva. Habár a kék búzavirág lányka szemmel láthatóan elmélyülten rágcsálta a szája szélét, a margaréta pedig időnként nagyokat ásítozott, mindez egyáltalán nem szegte kedvét az aléltan sóhajtozó szülőknek. A határozott kérés ellenére – miszerint maradjanak a helyükön és hagyják szabadon a közlekedő folyósokat – felálltak, elhagyták helyüket a jobb rálátás érdekében a színpad köré gyűltek. Ettől kezdve a szófogadó, helyükön maradó kisebbségnek többé semmi esélye sem maradt hogy megtekintse az előadást, viszont teljes mértékben átadhatta magát a zene élvezetének. Illetve csak adhatta volna, ha közben nem azzal lettek volna elfoglalva, hogy a többi gyereket emelgessék, csitítsák, szórakoztassák, altassák, etessék,… stb

A tavasz dallamai után szünet, és rövid mese következett a nyárról: a hőmérséklet egyre emelkedik. Rovarok és lepkék tömegei lepik el a réteket, mezőket. De egyszer csak sűrű sötét fellegek gyülekeznek, mennydörgés és villámlás kíséretében jő a vihar.

A NYÁR (L'estate)

Kemény a Nap, suhog a fényes ostor,
Tikkad a nyáj, az ember, ég a cserje,
csak a kakuk szól újra-újra olykor,
s felelget néki, visszabúg a gerle.

Még lágy a szellő, ám a tájban ott forr
a vad vihar már, jő, hogy leteperje,
riad a bojtár, lila már a dombsor:
kerekedik már: egyszeribe' ver le

szanaszét mindent, fut a bojtár, baj van!
nyilall a villám, nagy a dörgés, rához
legyet, dongót is, rettenetes rajban.

Sejtette ő ezt: Fergeteg kiáltoz -
és a jégeső, a kopogós morajban,
mint fürge hóhér, úgy csap a kalászhoz.

És valóban. Úszószemüveges méhecskék jártak körbe a virágok között, és pillangószárnyú kislányok ugrándoztak. A napocska teljes pompájában ragyogott. Az apró emberkék vidáman barangoltak a domboldalban.

De hátul már egyre nagyobb csoportban gyülekeztek a sűrű sötét felhők. A folpackba öltözött szél gyerekek először csak komótosan elsétáltak értük, majd egyre gyorsabb iramban tértek vissza és sorra ragadták magukkal a felhőket. A dübörgő vihar közepette lecsapott a villám.

Egy apuka felriad a hátsó sorban. Próbálja megtalálni a történet elvesztett fonalát. „Ez már a tél?” – kérdezi halkan suttogva.

Újabb szünet, újabb mese. Ősz. A vigadalom, az ünnepségek ideje.

AZ ŐSZ (L'autunno)

Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.

Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.

De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!

S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.

Népviseletes lánykák és fiúcskák jönnek kézen fogva libasorban. A hosszú várakozás után, most már ők is szerephez jutnak.

Egy középen ülő anyuka eközben ujjongva dobálja a levegőbe 2 év körüli unatkozó gyermekét.

Újabb szünet, újabb mese. Tél. Egyre hidegebb van. A zord időben havazni kezd, és a tájat puha hótakaró borítja be.

A TÉL (L'inverno)

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal.

Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal:

vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad!

Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...

A gyerekek elcsendesednek. Leguggolnak, összebújnak. A napocska is csak szolidan ragyog - dudorászva billeg egyik lábáról a másikra. A hó lepel rájuk borul.

A zene véget ér.

Fergeteges tapsvihar. A közönség felállva ünnepli a 3 éveseket. A zenészek szerényen mosolyognak. Szép csendben elpakolják a hangszereket. Természetesen nem feledkeztek meg róluk. Óvó néni köszönetet mond nekik. Is. Őket is megtapsolják, virágcsokrot kapnak.

De a dicsőség mégiscsak az óvodásoké.

A kijáratnál adománygyűjtő kosarakkal várják a távozókat. Szépen gyűlnek a bankjegyek. Mindenki mosolyog. Mindenki büszke.

Minden tiszteletem a Müncheni Filharmonikusoké. De én majd meghallgatom Vivaldit cd-ről. Otthon. Egyedül. És magamban röviden tömören megállapítom, hogy ha lenne gyerekem, ebbe az óvodába íratnám. És ha ebbe az óvodába járna a nem létező gyerekem, akkor természetesen én is eljönnék az előadására. És magamban csendben megfogadom, hogy én már csak azért sem hagynám, hogy eluralkodjék rajtam a Szülő-őrület. Pedig tudom, hogy ha lenne gyerekem, ő lenne a világ legokosabb és legszebb gyereke, és tutira az első sorban ülve gyönyörködnék páratlan színészi teljesítményében. Mit nekem Vivaldi….